Statisztikák

COVID hatása a szálláshely

szolgáltatókra

Szálláshely, hotel, szálloda légtisztító berendezés

BEVÉTELKIESÉS

és elbocsátások:

A szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás volt az egyik legnagyobb vesztese a járványnak.  A foglalkoztatottak száma 106 ezer főről (2019. év) 2020. évben 83 ezer főre csökkent. (KSH)

2020 szeptemberétől beutazási korlátozásokat, majd határzárat rendeltek el. A külföldi vendégszám drasztikus csökkenése miatt ebben az időszakban a megkérdezett szálláshelyek 15,1%-a bezárt. Ezt követően novembertől a védelmi intézkedések részeként a szállásadók már szabadidős vendégeket sem fogadhattak.

BIZONYTALANSÁG és nehéz tervezhetőség:

Azokon a szálláshelyeken, ahol nagyobb a külföldi vendégek aránya, jóval nagyobb mértékben mondják vissza a foglalásokat és az új foglalások is jelentősen csökkentek. Jelenleg is több mint 30 %-os a visszaesés a covid előtti időszakhoz képest. 

Az utazási korlátozások nemcsak a külföldiek hazánkba érkezésében hoztak drasztikus változást, de a belföldi terveket is módosította.
A SZÉP-kártyák használata nélkül pedig még nagyobb lenne a baj, hiszen a belföldi vendégek minden ötödik forintot ezzel fizetnek.

A szállásadók többsége azt válaszolta, hogy az nyugtatná meg, ha csökkenne a covid fertőzések száma országosan, mert a növekvő fertőzöttség újabb megszorításokra (végső esetben újabb veszélyhelyzet kihirdetésére) adhat okot.

MEGOLDÁSOK a biztonságosabb szálláshelyek-szolgáltatáshoz:

A járvány cseppfertőzéssel terjed, ezért az utazók számára egyre fontosabbá válik a higiénia, a biztonságos környezet. Olyannyira, hogy a biztonság meghatározza az utazási döntést.

Ugyanakkor évről-évre egyre inkább észrevehető az allergiás megbetegedések és az utazási kedv, valamint az utazások célhelyei közötti összefüggés.

Szintén nem lehet figyelmen kívül hagyni a Szegedi Tudományegyetem kutatásait, melyek bizonyították, hogy a lebegő polleneknek való kitettség (az allergiától függetlenül is) fokozzák a légúti vírusfertőzések esélyét, ugyanis a pollen csökkenti az antivirális interferon választ.

A szakemberek a jövőre nézve előrevetítették, hogy a magas vírusterjedési hullámok elkerülése érdekében – a levegő hőmérsékletének, páratartalmának és pollenkoncentrációjának veszélyes kombinációja esetén – szigorúbb védelmi intézkedéseket javasolnak (pl. részecskeszűrő maszkok viselése), különösen a tavaszi és nyári időszakban.

Professzionális légtisztítás – QleanAir FS 30 HEPA
QleanAir FS 30

Hatékony levegőtisztítás számos alkalmazáshoz

QleanAir FS 70 Standard légtisztító berendezés
QleanAir FS 70

Rendkívül hatékony, mégis csendes, kis helyigénnyel

QleanAir FS 90 légtisztító berendezés
QleanAir FS 90

Nagy kapacitású, gázok és szagok szűrése alkalmas

Díjmentes konzultáció

Levegőszennyezettség-vizsgálat, ingyenes helyszíni felmérés!

Munkatársaink segítséget nyújtanak a felmerült kérdésekkel kapcsolatban.